fotó © Balla Demeter, 2013

fotó © Balla Demeter, 2013

Mandur László fotográfus, mérnök, közgazdász. 1958-ban, a Budapesttel szomszédos Csömörön született. Tizennégy éves kora óta fotografálja tudatosan a világot. Látásmódját és technikai tudását ismert fotóművészektől és a szakirodalomból sajátította el. Az építőmérnöki tanulmányai során megszerzett magas szintű ábrázoló-geometriai és építészrajzi ismereteit tudatosan használja a képalkotói folyamatokban, a kompozíciók kialakításában. Ifjú korában – főleg portréival és városfotóival – helyi, és országos fotópályázatokon nyert díjat. A 90-es évek elejétől képei és fotóriportjai napilapokban, magazinokban, színházi műsorfüzetekben, könyvborítókon, koncert DVD-ken jelentek meg. Fotokópiáit több hazai és nemzetközi köz- és magángyűjtemény is őrzi. Többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Pier Luigi Gibelli Gyűjtemény (Olaszország), a Museo Regional de Magellanes (Chile). A fotóriporterekről készült egyedi szemléletű sorozata a Magyar Távirati Iroda archívumának része. Napjainkig több önálló, és kollektív kiállításon ismerhette meg a közönség a műveit. Az első fotóalbuma, egy kis vas megyei falu, Döröske életét megörökítő képregénye 2011 tavaszán jelent meg. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. A Francia Becsületrend Parancsnoka.

 


Állandó kiállítás

„Reveleciones” – Hospital Clínico Magellanes (Chile) – 2016-tól

Időszaki kiállítások

2016

„Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjtemény” kollektív kiállítás – Budapest, MÚOSZ Székház
„Face BOOM” kollektív kiállítás – Budapest, Várkert Bazár
„Tapolca Műhely 2016” kollektív kiállítás – Tapolca, Hunguest Hotel Pelion
„Mystic Dreams – Holocaust” – Budapest, Bálint Ház
„Szeged Műhely 2015” kollektív kiállítás – Szeged, Hunguest Hotel Forrás
„Út a Világ végéhez“ – Budapest, Cultiris Galéria

2015

„Faltól falig“ – Budapest, Cultiris Galéria
„Bennünk élő tekintetek“ – Budapest, Hunyadi téri zsinagóga
„Revelaciones“ – Santa Cruz de la Sierra, Goethe Institut (Bolívia)
– Punta Arenas, Museo Regional de Magellanes (Chile)
– Laguna Blanca, Biblioteca Laguna Blanca (Chile)
– Puerto Natales, Edificio Intercultural Costanera (Chile)

2014

„Egy Pesti New Yorkban” – Budapest, Mácsai Galéria
„Szólamok” közös kiállítás Balla Demeterrel – Budapest, Próféta Galéria

2013

„Kétszólam” közös kiállítás Balla Demeterrel – Budapest, Békásmegyeri Evang. templom

2011

„Ismeretlen ismerösök”- Budapest, Tabáni Teázó
„Döröske” – Budapest, JAMCA
„Kontraszt” – Budapest, Bajza Fodrász Fotószalon

2010

„Emberek és emberek” – Tiszaújváros
„Portrék” – Tiszaluc
„Emberek” – Bogács

2009

„Az élet szép” – Budapest, JAMCA
„Arc{l}élek” – Jászberény

2008

„Cím nélkül” – Felsözsolca, Encs, Nádudvar, Dunakeszi, Berettyóújfalu, Hajdúhadház

2007

„New York City” – Budapest, Arcadia Szalon
„Szilánkok” – Diósgyör, Kazincbarcika, Izsófalva, Komló, Bábolna, Felsözsolca, Dombovár, Kaba, Nyíregyháza, Alsózsolca

2006

„FényKép” – Györ

2005

„FényKép” – Csömör

Fotóalbum

„Döröske“ – szerzői kiadás 2011 (ISBN 978-963-08-0150-8)